A petíciók sok mindenre jók. Mondjuk közhangulatot befolyásolni. És aki jól teszi fel a kérdést, márpedig vannak, akik tudják hogyan kell megfogalmazni a kérdést, hogy az „jó” legyen, azoknak lehetőséget biztosít arra, hogy ügyesen csűrve-csavarva az eredményt végül már teljesen mást magyarázzanak bele, mint ami eredetileg benne volt.
Teszem azt egy kórház igazgatója vagyok. Hozok egy nyilvánvalóan politikai döntést, majd mikor észlelem, hogy ennek a döntésnek bizony következményei lehetnek, szintén politikaiak, akkor gyorsan indítok egy petíciót, melyben az alkalmazottaim „kedvükre tiltakozhatnak”, hogy innentől már ne legyen politikai döntés a kórház életében. Magyarul, ha én hozok „politikai döntést”, semmi gond, ha ezt számon kérnék rajtam, az már maga a borzalom.
Gondolom mindenki sejti miről van szó. Aki netán nem, annak dióhéjban a sztori: egy budapesti kórház, ahol az igazgató kirúgta az egyik sebész főorvost. Hivatalosan persze nem kirúgta, nyugdíjazta. Habár állítólag elképesztő orvoshiány van. A törvények lehetőséget biztosítanak arra, hogy a nyugdíjkorhatár betöltése után is folytassa a munkát. És az illető ráadásul egyértelműen folytatná is a munkát, ha engednék. Az illető idehaza és külföldön is elismert szaktekintély... Nyilván mindenki sejti miről van szó, aki nem, annak még egy adalék. A kórházigazgató egykori SZDSZ-es politikus, a sebész főorvos meg közismerten és vállaltan jobboldali, konzervatív érzelmű ember. És ugye Budapesten, az önkormányzati választások eredményeként, itt a lehetőség a bosszúhadjáratra. És, hogy mindezért a kicsinyes bosszúrét majd a betegek szívnak? No, az ugye kit érdekel. Sőt! Annál jobb, hiszen, ha akadozna az ellátás, lehet a kormányra mutogatni, miattuk nincs elég orvos. (lenne, csak elüldöztük, de hát ezt nem kell mindenkinek tudnia...)
A történet itt akár véget is érhetett volna (és akkor nincs botrány se belőle), de válaszul másik hét sebész is belengette a lemondását. Állítólag így akarnak kiállni kollégájuk mellett. A liberális vezetésű kórház viszont mindenféle, igencsak zavaros, egyéb magyarázattal próbálkozik. Néha önmagának is ellent mondva. Volt például olyan magyarázat, miszerint ezek az orvosok a „túlóra pénz” megvágását sérelmezik, pedig az az alapbérük 300%-a, amit semmi sem indokol, mert amikor ezt kikalkulálták, még kényszerhelyzet volt az orvoshiány miatt, ma már nincs. Ez annyira szép magyarázat, hogy érdemes elidőzni kicsit vele. Egyrészt megtudjuk belőle, hogy habár a múlt héten még versenyt sírta egymás vállán a balliberális pártok az elképesztő mértékű orvoshiány miatt, ma már nincs orvoshiány. Hirtelen megoldódott. Sőt, már felesleg is van! Másrészt megtudhattuk belőle, hogy habár a múlt héten még versenyt sírtak egymás vállán a balliberális pártok az orvosok nyomorúságos bérezése miatt, ma már a „szemét orvos” betegre keresi magát, csak nem akar dolgozni. (mindkét állítás pofátlan hazugság, de hát tudjuk, hazudnak reggel, hazudnak délben meg este)
És akkor, érzékelve a katyvaszt, amit sikerült maguk köré keverniük, jött a csodafegyver, a petíció! A balliberális médiában megreptették a hírt, miszerint a kórház dolgozói egy petícióval állnak ki a kórház vezetése mellett. Szinte egy óra alatt máris vagy százan írták alá, a dolgozók többsége. Tetszik érteni, minden szép, minden jó, minden a legnagyobb rendben, nincs itt semmi látnivaló, tessék szépen tovább sétálni. Igen ám, de aki végigolvasta magát a petíciót, annak feltűnt, hogy itt egyáltalán nem a kórházigazgató mellett (vagy ellen) foglalt állást az, aki aláírta. Ezt csak utóbb magyarázzák bele. A petícióban ugyanis mindössze amellett foglalnak állást, hogy a kórház ne legyen politikai csatározások színtere. Szó sincs benne arról, hogy az aláíró támogatná a kórház vezetését ebben a botrányos döntésben. Sokan lehettek akár olyanok is, akik pont a vezetőség politikai döntésén felháborodva írták alá, hogy szűnjön meg a politika a kórházban. Mint az elején írtam, aki ügyes, az tudja hogyan lehet úgy megfogalmazni egy petíciót, hogy azt aztán szinte bárkivel alá lehet íratni, majd végül kedvünk szerint magyarázni az eredményt. De a hab a tortán csak eztán jön, mert ugyan szép és jó (lenne) egy ilyen petíció, ha azt mondjuk Gipsz Jakab szakképzett betegápoló indítaná útjára. Az inkább tűnik hitelesnek és önkéntesnek. Csakhogy itt nem ez történt, a kórház vezetése agyalta ki és vitte aláírásra, hogy aztán boldogan lengesse, amolyan pajzsként maga előtt.
Mindig is volt annak egyfajta diszkrét bája, amikor egy cégvezető, megérezvén az alkalmazottaiban munkálkodó ellenállhatatlan vágyat aziránt, hogy végre valahára valamilyen formában kifejezhessék, hogy mennyire faszagyerek is ő, mennyire jól vezeti a céget és mekkora álom nála dolgozni, lehetőséget biztosít nekik erre. Mondjuk egy kérdőív kitöltéséve, egy petíció aláírásával vagy éppen egy délután négytől fél ötig (szigorúan munkaidő után!) tartandó spontán szimpátiatüntetés keretein belül. Bónusz, ha mindezt néhány nappal azután teszi, hogy a cég egyik kiemelt alkalmazottját kirúgta, mert nem tetszett a képe nyugdíjazta, mert csak. Ilyen szituációban valahogy mindig megugrik az alkalmazottak „aláírókedve”.
Ősrégi vicc, ezeréves poén, bizonyára sokan ismerik, mikor a nagyfőnök bemegy a gyárba, körbejárja a melósokat, hogy szükség lenn egy kis „önkéntes túlórára”. Odaér Kovácshoz, felteszi neki is a kérdést:
-Na Kovács, ugye szeretne szombaton bejönni egy kis túlórára?
-Jaj Főnök úr, bejönnék én is, de az a baj, hogy rengeteg dolgom van a hétvégén...
-Nem értette jól Kovács, talán rosszul tettem fel a kérdést. Kérdezem akkor inkább így: Ugye szeretne még hétfőn is itt dolgozni???
