Nem jött össze a nagy álom az ellenzéki oldalon, mondhatni dupla sallerrel abszolválták az elmúlt hetet. A különböző balliberális hírportálok komment szekcióiban óriási várakozással tekintettek az elmúlt hétre. Sokan már-már az „áttörés hete”-ként aposztrofálták a Január 20-26 közötti időszakot, egyöntetű vélemény volt ugyanis, hogy a Fideszt kizárják az Európai Néppártból és Győrt elveszti a kormánypárt. A kettő együtt meg igazi lavinát indít meg, sokan már előrehozott választásokat is vizionáltak. Aztán, ahogy az lenni szokott, egyszer csak szembe jött a valóság. Meggyőződésem, hogy a győri eredményben alaposan benne van az elmúlt száz nap.

 

Vörösmarty óta tudjuk, hogy az „Ábrándozás az élet megrontója”, pláne, ha túlzásba viszi az ember. A balliberális médiamunkások által etetett tömeg hajlamos volt elhinni, hogy eme derék újságírók kreálta párhuzamos univerzum maga a valóság. Márpedig ha az a valóság, akkor a Fideszt, de pláne Orbán Viktort Európa szerte mindenki utálja, egyfajta mételynek tekinti és csak az alkalmat lesi, hogy valahogy megszabaduljon tőle. És ha ez így van, akkor kétség nem férhet hozzá, hogy az első adandó alkalommal meg is szabadul tőle, aki csak tud. Márpedig most itt az adandó alkalom, ergo elképzelhetetlen, hogy a Fideszt ne zárják ki. Erre jön a hír, nem zárják ki. Kicsit értetlenkedett ezen a párhuzamos univerzum lakója, de sebaj, gondolta magában, majd Győr! Na, ott aztán szarrá lesz alázva a Fidesz! Lelki szemeivel már látta is, ahogy a szavazás napján tíz meg tízezrek tapossák egymás sarkát az urnák körül, arcukon boldog, „Fideszalázó” mosollyal. Aztán még ez sem jön be... És nem érti az egészet.

Pedig egyszerű. Ebben a győri eredményben szerintem kő keményen benne van az elmúlt száz nap. Az, hogy az emberek, azokban a városokban, ahol ősszel jól szerepelt az ellenzék, marhára nem azt kapták, amit vártak. Márpedig az emberek nem hülyék, legalábbis a többség nem. Pár hétig, egy hónapig lehet még etetni őket, de aztán előbb-utóbb csak felteszik maguknak a kérdést, erre szavaztunk mi?

Ígéretekben nem volt hiány az őszi önkormányzati választások előtt, azok teljesítésében azonban már igencsak nagy a deficit. Ismét az körvonalazódik, hogy amíg csak ígérgetni kell, meg uszítani, abban verhetetlen a balliberális oldal, de ha már dolgozni is kéne, akkor jönnek a gondok. Hatalmas korrupciós ügyekről szólt a mese, amelyek leleplezéséhez kell pozícióba kerülniük az adott városokban és ha ez sikerül, kegyetlenül borítanak mindent, a nép meg majd nem győz csodálkozni mi mindent találtak a városházákon. Aztán teltek a hónapok és nagy büdös semmi. Ilyenkor a választópolgárban természetesen elkezd érlelődni a kérdés, hogy ha valóban százával meg ezrével voltak a fideszes városvezetések botrányos szerződései, akkor, hogy a francba lehet az, hogy lassan négy hónap elteltével sem tudnak előkaparni egy épkézláb ügyet sem? És ezzel együtt megfordul a fejében az is, lehet, hogy ezek megint össze-vissza hazudoztak nekem? Lehet, hogy ezek megint átvertek engem?

Pláne megfordul a fejében ez a kérdés, amikor azt látja, hogy a szép ígéretek közül egy sem kezd beteljesülni, sőt, még csak a szándékot sem éri tetten. Helyette azzal szembesül, hogy gyakorlatilag minden „megnyert” városban gőzerővel megy a haverok pozícióba ültetése. Szép lassan megduplázódik a tanácsadók száma, aztán előkerülnek a tanácsadók tanácsadói, majd végül kiderül, hogy a tanácsadók tanácsadóinak is kell fejenként egy „segédtanácsadó”. És az egészet „természetesen” a választópolgár fizeti. Persze, hogy megfordul a fejében, hogy én nem erre szavaztam, ezek megint átvertek engem.

Az sem igazán javít a közérzetén amikor azt látja maga körül, hogy a kampányidőszakban még „pofátlanul magas”-nak titulált önkormányzati fizetéseket a bársonyszékbe ülve azonnal pofátlan módon megemelik maguknak. Nyilván nem esik jól neki, hogy a kampányban még azzal hergelték az ellenzéki pártok, hogy irreálisan magas fizetéseket osztogatnak a fideszes önkormányzatoknál, majd ugyanezek a pártok a győzelmük után azonnal 30-40-50%-os fizetésemeléseket szavaznak meg, immáron maguknak. Csoda-e, ha ezek után úgy érzi, őt átverték? Itt nem ellenzéki „hídfőállások” épülnek, hanem ellenzéki kifizetőhelyek a haverok számára.

Feltételezhetően az sem tölti el túl nagy lelkesedéssel az egyszerű választópolgárt (már legalábbis az értelmesebbjét), hogy egy nagyon egyszerű ellenzéki taktika kezd körvonalazódni ezekben a városokban, amit úgy lehetne összegezni, igyál még egy pohárral és fogd rá a nyuszira. Úgy tűnik legalábbis, a legtöbb helyen a haverok kifizetésén és a kassza csapolásán kívül egyetlen dologra kívánnak koncentrálni a következő két évben, a lehető legtöbb fejlesztésnek keresztbe tenni, megakadályozni. A polgárnak úgy kell éreznie, hogy minden szar, nincs fejlődés, nincs előrelépés. És persze mindeközben bőszen propagálni, hogy mindez a fideszesek bűne, ők azok, akik szemét módon bosszúból mindent ellehetetlenítenek a városban. Egyetlen megoldás a helyzetre, mondhatni létkérdés a város számára, ha 2022-ben kormányváltás lesz... Ugye milyen egyszerű? Az őszödi beszéd óta tudjuk, hogy Gyurcsányék nagymesterei annak, hogy éveken keresztül eljátsszák mintha kormányoznának, miközben valójában nem csinálnak az ég világon semmit.

Nos, mindezeket nyilvánvalóan nem csak az adott város polgárai látták. Látták a győriek is. És a győriek nem hülyék. Az okos ember meg ugye a más kárán is tud tanulni. Pontosan látták, hogy az ami az ellenzéki propagandában megjelent és az, ami az ellenzéki vezetésű városokban valójában történt az elmúlt hónapokban, köszönőviszonyban sincs egymással. És úgy döntöttek, ők nem kérnek az uszításból, nem kérnek a hazudozásból, nem akarnak ellenzéki kifizetőhellyé silányulni, pláne nem akarnak áldozati báránnyá válni. Amit viszont akarnak az az, hogy egy épülő, szépülő, fejlődő várost lássanak maguk körül. Mert ezt diktálja a józan ész.

A Netbetyárblog Fecebook oldala, csatlakozz!

Ha tetszett, osztd meg a Facebook-on is:

Megosztás a Facebook-on