Régi, öreg akvárium a szoba sarkában. Évek óta áll ott háborítatlanul, világítással, levegőporlasztóval, szűrővel, különféle halak újabb és újabb generációinak biztosítva kényelmes szállást. Az ember, aki megvette, összeállította, feltöltötte, időnként lopva szór elemózsiát nekik. Nem szándéka zavarni őket, csak gyönyörködni szeret bennük. Van, hogy fél-egy órát is eltölt kedvenc karosszékében gubbasztva, bámulva az fényben úszó akváriumot. "Igen, ez szép!" gondolja magában a halak sokszínűségét látva. Kicsit talán büszke, kicsit talán boldog mikor eszébe jut, ezt ő adta, ezt a közeget ő biztosította ezeknek az apró lényeknek, hogy kedvükre ficánkoljanak, éljék az életüket. Mert jó érzés létrehozni valamit és hagyni, hogy az a valami, illetve a benne élő apró lények a saját életüket éljék, hagyni, hogy önálló döntéseket hozzanak...
Ott a sarokban, üveglapok közé zárva egy másik világ. Nagyjából 250 liternyi világ, fénnyel, vízzel, növényekkel, halakkal. Rég kihaltak már azok a halak, amiket egykoron, még az akvárium új korában maga az ember hozott és telepített be. Ma már azok ükunokáinak az ükunokái ficánkolnak a vízben. Az öregek még beszélnek egy ősi legendáról, ami szerint létezik az akváriumon túl egy másik világ. Van ott "kint" egy furcsa lény, ők Embernek hívják, nem értik a céljait, sem azt, hogy miért van ott, de állítólag ő maga teremtette ezt a világot. Sőt, az öregek szerint ez a bizonyos Ember tartja fent a világukat. Nélküle nem lenne ez a gyönyörű fény az akváriumban, a víz is idővel elkoszolódna és az oxigén is igencsak megcsappanna benne. Állítólag voltak olyan ősi halak, akik még látták is ezt a bizonyos Embert. Egy furcsa helyről hozta őket az Ember, egy furcsa szerkezetben és miközben utaztak egy varázslatos világot láttak mielőtt bekerültek volna az akváriumba. Nem értették mindazt amit láttak, így leírni sem igazán tudták, csak a saját primitív szókincsükkel próbálták elmesélni az utókornak, van ott "kint" valami. Valami egészen más, amit itt bent senki nem ért.
